A fukar lovag
A fukar lovag | |
Rachmaninov „A fukar lovag” című opera előadóinak egy csoportjával a Moszkvai Nagyszínházban (balról jobbra): Ivan Grizunov – herceg, Georgij Baklanov – báró, Anton Bonacsics – Albert. 1906 | |
Eredeti nyelv | orosz |
Alapmű | A fukar lovag |
Zene | Sergey Rachmaninov |
Szövegkönyv | Sergey Rachmaninov |
Felvonások száma | 1 felvonás |
Főbb bemutatók | 1906. január 11. |
A Wikimédia Commons tartalmaz A fukar lovag témájú médiaállományokat. |
A fukar lovag (Op.24) (oroszul: Скупой рыцарь, Szkupoj ricar) Szergej Rachmaninov egyfelvonásos operája, az opera szövegkönyvét Alekszandr Szergejevics Puskin 1836-ban írt a fukar lovag (Скупой рыцарь) drámája alapján maga a szerző írta. Az opera ősbemutatójára 1906.január 24-én (régi naptár szerint január 12-én) a Moszkvai Nagyszínházban került sor.[1]
Öt férfi énekes szerepét tartalmazza, női szerepeket azonban nem. A zeneszerző lényegében úgy döntött, hogy Puskin szövegét eredeti formájában zenésíti meg, és Fjodor Ivanovics Saljapint gondolta a báró szerepére,[2][3] azonban Saljapin művészi különbségek miatt visszavonult a produkciótól.
Az opera keletkezése
[szerkesztés]A fukar lovagot Rachmaninov költekező apja ihlette, aki eltékozolta a család vagyonát, és nővére diftéria miatti halála után elvált Szergej anyjától. Rachmaninov apjának anyagi alkalmatlansága vonzhatta a zeneszerzőt Puskin „kis tragédiájához”, A fukar lovaghoz, amelyet Puskin 1830 őszén írt, és amelyben a gazdag báró nyomorgó fia kénytelen megfontolni apja meggyilkolását, hogy hozzájusson az örökségéhez. Puskin drámája kiváló operaszöveg, tele frappáns kifejezésekkel és képekkel, és epizód- és ötletsorában szinte ideális zenei környezethez.[forrás?]
Szereplők
[szerkesztés]Szerep | Hangnem |
---|---|
Báró (azaz az opera címének lovagja) | bariton |
Albert (Albyer), a fia | tenor |
Iván, szolga (sluga) | basszus |
Pénzkölcsönző (Rosztovskik) | tenor |
Herceg (Gyertsog) | bariton |
Az opera cselekménye
[szerkesztés]Helyszín: Anglia
Idő: A Középkorban
Első jelenet: A toronyban
Albert egy fiatal lovag, aki a lovaglásnak és az udvari örömöknek szenteli magát, de ennek következtében mára mélyen eladósodott. Apja, egy nagyon gazdag, de ugyanilyen takarékos báró, nem hajlandó támogatni fia életmódját. Albert manőverező képessége a társadalomban már korlátozott, és a családján kívülről próbál kölcsönt szerezni. Egy pénzkölcsönző megtagadja Alberttől a kölcsönt, de e helyett mérget kínál Albertnek, hogy engedje meg, hogy Albert megölje apját. Albert megrémül egy ilyen javaslattól. Ekkor elhatározza, hogy elmegy a herceghez, hogy fellebbezést nyújtson be.
Második jelenet: A Pincében
A báró leereszkedik a pincéibe, most ujjongva, mert felhalmozott annyi aranyat, hogy megtöltse hatodik, utolsó tároló ládáját, és ujjong előttük. Azonban rájön, hogy ha hamarosan meghal, fia, Albert megszerezheti a vagyont, és elronthatja érzéki örömeit.
Harmadik jelenet: A Palotában
Albert a herceghez fordult, hogy segítsen pénzt szerezni apjától. Albert elbújik, miközben a herceg összehívja a bárót. A herceg kéri a bárót, hogy támogassa fiát, de a báró azzal vádolja Albertet, hogy el akarja lopni tőle. Albert ekkor dühösen felfedi jelenlétét, és hazugsággal vádolja saját apját. A báró párbajra hívja Albertet, és Albert elfogadja. A herceg megdorgálja az apát, a fiút pedig száműzi udvarából. E konfrontáció hatására azonban a báró végzetesen összeomlik. Ahogy a báró meghal, az utolsó kérése nem a fia, hanem az aranyládájának kulcsa.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Griffiths, Steve (1995. március 1.). „Rachmaninov”. The Musical Times 136 (1825), 148. o. DOI:10.2307/1004005. ISSN 0027-4666.
- ↑ (2007. december 1.) „Norris, Geoffrey, (born 19 Sept. 1947), Chief Music Critic, Daily Telegraph, 1995–2009”. Who's Who, Kiadó: Oxford University Press.
- ↑ (2007. december 1.) „Norris, Geoffrey, (born 19 Sept. 1947), Chief Music Critic, Daily Telegraph, 1995–2009”. Who's Who, Kiadó: Oxford University Press.